Háttérkép

Nyergesújfalu története

A 100 éves Nyergesújfalui Állami Elemi Népiskola

Megjelent: 2010. augusztus 24. kedd, 13:02, Írta: Padányi Lajos

A 100 ÉVES NYERGESÚJFALUI ÁLLAMI ELEMI NÉPISKOLA (1910-2010) 2010. szeptember 1-jén századszor jelzi a tanév kezdetét az a csengő, aminek megszólalását mi is várva vártuk kisdiák korunkban. Éberen figyeltük, hogy mikor nyitja az udvari ajtót és hogy csoszog fel a lépcsőn Micheller Károly bácsi, a PEDELLUS, és húzza meg a csengő szárát, ezzel megmentve minket kínjainktól. Az így kiszabadított diákok zsibongva tódultak ki az udvarra. Ez a jelenet szinte változatlanul így játszódik le 100 éve, csak a diákok változnak, és növik ki az iskola padjait. Az 1868-as XXXVIII. tc., melyet Eötvös József, vallás- és közoktatásügyi miniszter neve fényjelzett, tette kötelezővé 6-12 éves korig a rendszeres, anyanyelven történő oktatást, további három évre pedig a heti 2-6 órás „ismétlő” iskolai foglalkozást. Ez a törvény előírta, hogy a felekezeti iskolákon felül vagy azok helyett, községi elemi iskolákat, vagy ha erre a község anyagilag képtelen, az állam köteles iskolákat felállítani és fenntartani. A községek, így Nyergesújfalu is, nem siettek megvalósítani ezt a törvényt. Arra vártak, hogy majd az állam oldja meg az iskolaépítési gondjaikat. Nálunk is csak 1904-ben nyilvánította ki a képviselő-testület a szándékát az iskola államosítására. 1906-ban indult meg az érdemi vita a község és a minisztérium között, amely csak 1908-ban jutott el odáig, hogy mindkét fél megfogalmazta az államosítás feltételeit, és a rá háruló feladatokat. Elhatározták egy héttantermes, igazgató tanítói lakást és mellékhelyiségeket magába foglaló iskolaépület építését. Az épület időre el is készült, és 1910. November 4-én megkezdődhetett a tanítás az új héttantermes, hét tanerős magyar tannyelvű állami elemi népiskolában. A megyei levéltárban és az iskolákban megtalálhatóak az 1910/11-es tanévtől napjainkig (kivéve az 1916 – 1922. év közöttieket) az anyakönyvek. Ezeket használtam fel könyvem megírásához. Sajnos, a sokkal részletesebb iskolaszéki jegyzőkönyvek megsemmisültek, pedig azok tartalmazták az iskola mindennapi munkájának, problémáinak részletezését. Az 1910 és 1916 közötti anyakönyveket részletesen feldolgoztam, és az egyéb publikációk felhasználásával megpróbáltam bemutatni a századelő Nyergesújfalunak társadalmát. 1910-ben a községnek 2736 lakója volt. Ezekben az években 450-500 gyerek járt iskolába. Már akkor nagyközségnek számított, ami részben földrajzi elhelyezkedésének (fő közlekedési útvonalak mentén), részben iparosodottságának volt köszönhető (téglagyár, cementgyár, palagyár). Ezen a fejlődésen nagyot lendített az 1941-ben alakult Magyar Viscosa Rt., amelynek eredményeként 1980-ra megháromszorozódott a község lakossága (8095 fő), majd 1989-ben várossá nyilvánították. Nézzük, miről árulkodnak a korabeli anyakönyvek? Az 1910-es kezdéskor 1890 és 1905 között születetteket írták be az iskolába, de az első években nagy volt a lemorzsolódás. Ennek két oka volt. Az egyik a családi körülményekből adódott. Szükség volt a földeken a gyerekerőre is, de arra is volt példa, hogy a tanuló családfenntartóként lett felmentve az iskolába járás alól. A másik ok az volt, hogy az 1910/11-es tanévtől a kötelező oktatási nyelv a magyar lett, a gyerekek döntő többsége pedig német anyanyelvű volt. A születési adatokból kiderült, hogy ekkor még a gyerekek 90%-a helyben született, őslakosnak számított, valamint a faluban számozott házban lakott. A gyárakba érkező munkások, mint betelepülők, nemcsak a nevükben különültek el az őslakosságtól, hanem a lakcímük is más volt: Téglagyár, Pásztorház, Indóház, Eternitgyár, Sátorigyár. Az anyakönyvekből kiderül a szülők foglalkozása és címe is. A nagyrészük földműves volt, de nagy számban voltak még a kőfaragók is. A gyárakban ekkor még elsősorban a betelepültek dolgoztak. Könyvemhez az adatok összegyűjtése az esztergomi levéltárban majd három hónapig tartott, mert a névsorok kimásolása közben rengeteg élmény merült fel bennem, hiszen az 1910/11-es tanév diákjai közül sokat személyesen is ismertem gyerekkoromban. Közeledve az 1950-es évekhez, már barátaim, iskolatársaim arca, tettei, néha még a hangja is felidéződött. Ezt az érzést kívánom mindenkinek, aki kezébe veszi az iskola 100 éves történetét bemutató könyvemet. Részletesen csak 1966-ig dolgoztam fel, a Felszabadulás téri iskola felépüléséig, az iskola kettéválásáig, mert a mai állapotokat a Kernstok Károly Ált. Iskola nevelői egy külön Évkönyvben mutatják be. Annak érdekében, hogy a fenn leírt érzés olvasóimban is kialakulhasson, rengeteg adatot, névsort, fényképet közlök. A mellékletekben felsoroltam a város oktatási intézményeit, 1910-2010 között az iskolaigazgatókat, az iskolában tanító nevelőket, 1940/41-es tanévtől az 1966/67-es tanévig a VIII. osztályosok névsorát és 1966-ig a fellelhető osztályképeket. A szöveg közben még negyvenöt kép mutatja be a tantestületeket, intézményeket, eseményeket. Három vastag füzetnyi adat és több száz fénykép gyűlt össze (ezekből CD-t is csinálok), amelyeket szívesen megmutatok az érdeklődőknek. A könyvből minél többet értékesíteni szeretnénk, hogy olyanokhoz jusson el elsősorban, akik szerepelnek benne. A könyv kapható lesz szeptember 1-je után az Ady Endre Művelődési Ház Könyvtárában. Kellemes nosztalgiázást kívánok mindenkinek. Padányi Lajos

Ménes László

Megjelent: 2010. június 08. kedd, 11:31, Írta: Padányi Lajos

MÉNES LÁSZLÓ (Esztergom, 1926. jan. 02. – Esztergom, 2010. ápr. 24.) Eltávozott közülünk az utolsó „oskolamester”, kántortanító. Néptanító volt Ő a szó legszebb, legnemesebb értelmében. Esztergomban született 1926. január 2-án. Az iskoláit is szülővárosában végezte. Az érseki tanítóképző befejezése után 1946-ban Pusztamarótra helyezték tanítani. Ott se iskolát, se berendezést nem talált, így Csolnokra irányították, míg meg nem teremtődnek a tanítás feltételei. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Kató nénivel, akivel 63 évet töltöttek el nagy szeretetben, egyetértésben. A következő évben a pusztamaróti gazdaság adott egy épületet iskola céljára és be is rendezte. Így megkezdődhetett a tanítás, Laci bácsi 25 évet töltött itt el. Egytanerős, osztatlan iskola volt, amiből az Alföldön több száz is működött, itt a környékünkön csak ez az egy. Az osztatlan, nyolc osztály tanítása speciális módszereket kívánt, amire az akkori tanítóképző kiképezte a tanítójelölteket. Az ilyen tanító a szó szoros értelmében „a nemzet napszámosa” volt. Laci bácsi is a pusztamaróti közösség szellemi, kulturális vezetője, kiszolgálója volt. Mindent kellett csinálnia, mindenhez kellett értenie. A különböző korú, különböző évfolyamú gyerekekkel egyszerre kellett foglalkoznia. Ezt párhuzamosan szervezett osztályfoglalkozással lehetett megoldani. Míg az egyik osztályt „frontálisan” tanította, a másik „csendes foglalkozást” végzett. A gyerekek egymást is segítették, így nagy önállóságra tettek szert. Persze az idejáró gyerekeknek a mostoha körülmények ellenére is a központi tananyagot kellett elsajátítaniuk. Laci bácsi egyszer viccesen mesélte, hogy volt olyan év, amikor a nyolcadik osztály tanulmányi erdménye ötös volt, és 100 %-os volt a továbbtanulás (egy nyolcadikos volt). Volt olyan időszak, amikor a saját kategóriájában a Pusztamaróti Állami Általános Iskola országosan mintaiskola lett. Itt volt először az osztatlan iskolák közül nyelvi labor. Jóború Magda oktatási miniszter is kilátogatott Pusztamarótra. A pusztamaróti iskola a nyergesi iskola tagiskolája volt, de ennek ellenére Laci bácsi igazgatói beosztással vett részt a járási igazgatói értekezleteken, s Pusztamaróton is tartottak több kihelyezett összejövetelt. Közben három gyerekük született, Laci, Lívia, Robi, akiket tisztességben felneveltek és diplomához juttattak. 25 évi pusztamaróti tanítás után, 1971-ben, az akkor felépült Eternit telepi iskola igazgatójának nevezték ki, és 1986-os nyugdíjazásáig a mi igazgatónk volt. A Pusztamaróton szerzett tapasztalatai alapján nagyon jól tudott bánni a gyerekekkel, a felnőttekkel, a kollegákkal. Így nagyon sikeres, hangulatos tizenöt évet töltöttünk el együtt, sok közös névnappal, kirándulással, vadászházi programmal oldva a tanítás feszültségét. Nyugdíjasként még huszonnégy szép évet kapott a sorstól, megélhette öt unokájának és négy dédunokájának a születését, de sajnos nem várhatta meg az ötödik dédunoka közeljövőbeni érkezését. Kedves Laci bácsi! Nekem kellett volna Téged búcsúztatnom, de a meghatódottságtól nem jutottam volna tovább az első mondatnál. Ezért ezt a módját választottam a búcsúzásnak. Sajnos most el kell válnunk, de a rólad szóló szinte már anekdota számba menő történetek még sokáig fennmaradnak, emlékedet megőrzik. Pusztamaróti emlékeid, vadászélményeid, tanítói, igazgatói tevékenységed még sokáig beszédtéma lesz azok között, akik ismertek és szerettek. Engem különösen mélyen érintett halálod, hisz gyerekkorom óta ismertelek, hallgattam történeteidet és fogadtam meg tanácsaidat. Minden régi és új kartársad, kollégád nevében búcsúzom Tőled. Isten veled! Nyugodj békében. Padányi Lajos

Utcanevek. házszámok

Megjelent: 2010. június 08. kedd, 10:53, Írta: Padányi Lajos

UTCANEVEK, HÁZSZÁMOK A Hírmondóban 2003. márciusában már foglalkoztam ezzel a témával, de most a 100 éves iskola történetének összegyűjtésekor sok új érdekes adattal találkoztam és pontosítani is kell néhányat. Ahogy a családnevek kialakulását, úgy a falunevek, ház (telek) számok, majd az utcanevek kialakulását is az adólajstromok, urbáriumok, összeírások elkészítése tette szükségessé. A végén kezdem. Újfalu is egy 1800-as években hozott rendelet alapján kapta a Nyergesújfalu nevet, hogy megkülönböztethető lehessen a többi 160 Újfalutól. A régi személyneveket is pl. Pál fia Pál ezért változtatták meg és alakították ki a családneveket, pl. Pálffy Pál. Ezt az 1500-as években gyakran cserélgették, ha lakóhelyet változtattak, vagy ha ki akartak bújni az adófizetés alól. Az 1570. évi török defterben Antal bíró neve szerepel, egy másik dikálisban Csapó Vitál a neve. Ezekben az adóösszeírásokban csak a családfők nevét sorolták fel, és a házak (telkek) számát. Házszám, sorszám még nem volt, mert az adót egyben a falura vetették ki, a bíró feladata volt, hogy azt begyűjtse. A házak megszámozása először az első magyarországi népszámláláskor 1784-87-ben történt meg. Az 1-es számot a plébánia kapta, és körbeszámozták az egész falut. Az utolsó, a 198-as a templom túloldalán lévő mai óvoda lett. A számlálóbiztosok az utasításnak megfelelően a házak számának sorrendjében járták végig a falut, hogy minden családot (háztartást) számba vegyenek. A terep bejárása nem okozhatott nehézséget: a házak egy útra, a főútra felfűzve épültek. Ez egyben a bécsi országút is volt. Hivatalos neve nem volt, de hol Főútnak, hol Bécsi útnak nevezték. A nem személyi tulajdonú házak: 1. „Pfar Hof” 16. „Post Haus” 50., 53., 56. „Gemein Haus” 110., 111. „Herrschaft Haus” 155. „Gemein Hospitál” 156. „Gemein Quartier Haus”198. „Gemein Schul Haus”. A falu házainak folyamatos számozása egészen 1950-ig fennmaradt, azzal a változtatással, hogy a főút Bécs felöli bal oldalán kezdődött és körbe menve az egész falun a sánc-hegyi kanyarnál végződött. Így lehetett az, hogy a ma Kossuth Lajos utca 20. számú szülői házunk 1950-ig a 487. számú volt. Az 1910-es években már megjelentek az utca nevek is, de a számozás folyamatos volt. 1950-től minden utca nevet kapott és a baloldal páratlan, a jobb oldal a páros számú. Ettől kezdve minden utca külön számozást kapott. Szokás volt az is, hogy az újonnan nyitott utcákban egy ideig a kataszteri térképen feltűntetett helyrajzi számokat használták. A fejlődő, terjeszkedő falu utcái neveket kaptak, általában híres emberek, politikusok, írók, költők, hazafiak, stb. nevét. Csak nagyon kevés olyan utcanevünk van, amely valamilyen nyergesi eseményhez, személyhez kötődik. Ilyenek pl. Bottyán János utca, Reviczky-liget, Lamotte Károly utca, Kernstok Károly utca. Sajnos ezek az utcanevek egy-egy rendszerváltáskor is megváltoznak. Ezek közül a változtatások közül szeretnék néhányat bemutatni a levéltári kutatásaim közben feltártak alapján. Ezeket Nyergesújfalu község képviselő-testületi üléseinek jegyzőkönyveiben találtam. 132./906. A Héregi utat községi viczinális útból községi közdűlő úttá nyilvánították. 704./906. A község neve Nyerges Újfalu ezentúl Nyergesújfalu alakban állapíttatik meg. 1921. A viczinális utaknak törvényhatósági kezelésbe való vétele. 1939. A nyergesújfalui sziget visszacsatolása. 1942. febr. 4. Lamotte Károly Őméltóságát a Magyar Országgyűlés Felsőházának tagját, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatóját, a Magyar Viscosa Rt. elnökét Nyergesújfalu nagyközség örökös díszpolgárává választották és a vasút utcát (volt Deák Ferenc u., ma József Attila u.) Lamotte Károly utcának nevezték el. 1949. községi utcanevek felülvizsgálata: Gr. Andrássy Gyula u. - Dózsa György u.; Szent Flórián tér – Táncsics Mihály tér (ma: Béke tér); Reviczky-liget – Népliget; Lamotte Károly u. – József Attila u. 1950. Nyergesújfalu község újbóli házszámozása. 1915-től az iskolai anyakönyvekben lekóhelyként a következő utcanevek szerepeltek: Kossuth Lajos utca (Fő utcza), Duna utcza, Szabadság-domb (Grätzl), Damjanics utca, Széchenyi utca, Jókai utca, Batthyány utca, Temetői utca, Petőfi S. utca, Téglagyár, Pásztorház, Indóház, Eternitgyár, Sátorigyár (Cementgyár) 1945-től: Téglagyár, Eternitgyár, Sátorigyár, Deák Ferenc utca (ma: József Attila utca), Csenke-puszta, Viscosa, Széchenyi utca, Bercsényi utca, Jókai utca, Kossuth Lajos utca, Petőfi Sándor utca, Szt. József puszta, Rozsnyai villa, Sátori villa. Feltűnhet, nem szerepel a felsorolásban pl. az Arany János utca. Azért, mert még nem épült be, vagy az új házaknak még csak helyrajzi számuk volt. Ennyit szerettem volna hozzátenni a 2003. évi cikkemhez. Ha kutatásaim során találok valami érdekességet, azt a Hírmondón keresztül közölni fogom Önökkel. Padányi Lajos

Magyar Viscosa Rt - Zoltek Rt

Megjelent: 2009. november 16. hétfő, 09:23, Írta: Padányi Lajos

Az októberi Hírmondóban bemutattam a Magyar Viscosa Rt. megalakulását és kezdeti éveit. Most folytatom városunk e meghatározó nagyüzemének történetét. Az államosítás (1948. november 26.) kibontakozást jelentett a megelőző évben már igen korlátozott hatáskörű részvénytársasági vezetés okozta bizonytalanságból. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank államosítása (1947.) már előzőleg is kihatott a vállalat életére. Nehéz napokat hozott egy 1948 áprilisi, kb. 2 hetes műselyemgyártási üzemzavar. A zavart előidéző okokat nem tisztázták, és minthogy közvetlenül az államosítás után történt, hatósági vizsgálat és letartóztatások is követték. Két művezetőt vittek el, és dr. Molnár László termelésvezetőt.. 1948 szeptemberében a műszaki vezetés is megváltozott. Radnóti József svájci üzleti útján lemondott az igazgatóságról, munkakörét Fischer Béla főmérnök vette át. Az 1950-es években folytatódott az üzem berendezéseinek modernizálása és a hiányzó kisegítő létesítmények pótlása. Az államosított társaság Magyar Viscosagyár néven működött tovább. 1956. október 27-től 1957. január 25-ig üzemszünet volt. Ezalatt csak a kazánházi dolgozók, a bérelszámolás, a pénztár, az üzemőrség beosztottjai és a munkástanács tagjai jártak be. A vasúti és a közúti forgalom szünetelése nem csak a munkába járást, hanem a szén- és nyersanyag utánpótlást is akadályozta. Január végén a szén- és áramkorlátozások miatt csak fokozatosan indulhatott a termelés. Harci cselekmények a gyár területén és környékén nem voltak. A gyártási félkészanyagok (alkalicellulóz, viszkóz, stb.) használhatatlanná válása kb. 253.000 Ft-os rendkívüli kárt okozott, az üzemszünet pedig kb. 5 millió forint rendkívüli veszteséget. 1958 februárjában megkezdődött az üzemszerű CMC-termelés saját eljárás és szabadalom alapján. A viszkózüzemi gépek a 60-as évek végére már elavultak, a termelés nagysága és gazdaságossága nem állta ki a nemzetközi összehasonlítást. Ezért az 1968-73 közötti időszakot a termékváltás jellemezte. Megszűnt a műselyem- a celofán-, majd a szivacsgyártás is, viszont fejlesztették a vágott viszkózaszál gyártását. 1973-ra a gyártási kapacitás megduplázódott. Műszaki gazdaságossági okok miatt 1983-ban leállították az egyik szálképző gépet, majd 1991. szeptember 15-én véglegesen befejezték a vágott viszkózaszál gyártását. A névadó üzem mellett azonban az évek során új üzemek nőttek ki és új termékeket is gyártottak. 1958-ban fejeződött be a poliamid-6 alapú vágottszál előállító üzem, a POLIAMID ROST építése. Itt gyártották az első szintetikus alapú vegyiszálat 1958. szeptember 22-től. Az üzem kapacitása kezdetben 300 t/év volt, ezt újabb fejlesztésekkel 1965-re 2800-3000 t/évre növelték. Az új szál márkaneve kezdetben DANULON volt, ezt később DANAMID-ra változtatták. 1980-ig gyártották ezt a vágottszálat, majd a berendezések egy részének felhasználásával és technológiai fejlesztésekkel 1982-ben áttértek a DANAMID-granulátum gyártására. Időközben még egy új poliamid-6 alapú vegyiszálat gyártó üzem létesült. Az UHDE nevű NSZK-beli céggel aláírt szerződés nyomán (a technológiai eljárást a HOECHST cégtől vettük) 1965. Augusztus 15-én megkezdődött a danamid végtelenszál gyártása. A DANAMID selyemüzemet többször is fejlesztették, így a kezdeti 1000 t/év kapacitás jelentősen növekedett. Az üzem textilrészlegének fejlesztése lehetővé tette jól értékesíthető termékek gyártását. A cég második szintetikus szála a polipropilén volt. A kísérleti gyártás 1962-ben kezdődött, a termelés a 300 t/év kapacitású üzemben 1965-ben indult. Ezt 1977-ben leállították, és egy új 1000 t/év kapacitású gyártósort helyeztek üzembe. Ezen 1989-ig folyt a termelés. 1969 februárjában írták alá azt a szerződést egy olasz céggel, a SNIA VISCOSÁ-val, melynek alapján 1973-ban megkezdődött a CRUMERON márkanevű poliakrilnitril-szál gyártása. 1977-ben újabb gyártósort helyeztek üzembe, így a gyár már kb.13.000 t/év szálat tudott előállítani többféle színűt és típusút. Az akrilszálak és a vállalat történetének újabb meghatározó dátuma 1988. május 2. Ekkor rakták le a MAVILON-szálat gyártó üzem alapkövét. A DU PONT cég száraz szálképzési eljárásával kb. 16.000 t/év szálat lehetett előállítani. Az új üzem 1991-ben kezdte meg az üzemszerű termelést. A CRUMERON-szál gyártása során keletkezett osztályos szálak hasznosítására 1982-ben átadták a DREF-üzemet, mely egyrészt fonalat, jelentős részben pedig lakástexil-termékeket állított elő. Ma már nem üzemel. Több más termék előállítását is megkezdték. A vegyiszálakon kívül ezek jellemezték a gyárat leginkább. 1981-től a NETLON ltd. eljárása alapján gyártottak többféle műanyaghálót és műanyagrácsot is. Az üzem nagy felhasználói kör számára sokféle típusú és funkciójú terméket gyártott több, mint 1000 t/év kapacitással. Szinte az alapítástól kezdődően szorosan kapcsolódott a vállalat tevékenységéhez a kutatás és a fejlesztés. 1967-ben a Műanyagipari Kutató Intézet műszálkutató részlegét Budapestről a VISCOSÁ-ba helyezték át. A fő kutatási irány a szálelőállítási és szálalkalmazási technológiák fejlesztése volt, valamint a műanyagok előállítása és feldolgozása. 1973-ban 3000 m2 –es üzemi csarnok létesült hatalmas, félüzemi méretű gyártóberendezéseknek, valamint a laboratóriumoknak 1986-ban új kutatási területeket nyitottak, a termékekhez kapcsolódó fejlesztés közvetlenül a termelőegységekhez került. Itt alakult ki a hazai membrángyártás és –kutatás legnagyobb bázisa. Előrébb kerültek a környezetvédelemmel összefüggő kutatások is. A Fejlesztési Intézet kiterjedt kapcsolatokat tartott fenn más kutatóintézetekkel, illetve egyetemekkel. Az intézet műszaki könyvtárában több mint tízezer kötetnyi szakirodalomban búvárkodhatott a kutató. A vállalat növekedésével párhuzamosan korszerű infrastruktúra alakult ki. A működéséhez szükséges villamos energia kb. 70%-a az országos hálózatról érkezett a többit az üzem maga termelte meg. A termelőegységek vízgőzből is sokat használtak, azt is saját egységük termelte és kiépített hálózaton keresztül juttatták el a célhelyre. A műszerlevegő a hűtővíz- és a nitrogénellátó rendszer már ekkor behálózta a vállalat területét. 1993. újabb fontos dátum: július 1-jén a vállalat részvénytársasággá alakult. A hagyományokat megőrzendő, a társaság újra a MAGYAR VISCOSA Rt. nevét vette fel. 1995. a döntő fordulatok esztendeje volt. December 8-án privatizálták a vállalatot, és új fejezet kezdődött. A részvények túlnyomó többségét, majdnem 100 %-át egy St.Lauis-i székhelyű cég a ZOLTEK vette meg. A privatizáció új távlatokat nyitott az immár ZOLTEK MAGYAR VISCOSA Rt. nevet viselő vállalat előtt. Az új tulajdonos a világ egyik legjelentősebb szénszálgyártója, és Nyergesújfalun nemzetközi mércével mérve is jelentős szénszál- és prekurzorgyártó kapacitást kívánt létrehozni. 1996-tól megkezdődtek a beruházás előkészítő munkái, és 1997. június 15-én megindult a termelés. 1998-ban a vállalat neve ZOLTEK Rt. lett. Ma már a hagyományos VISCOSA-termékekből semmit sem gyártanak. A vállalat igazgatói 1941-től 1999-ig: 1941-48-ig az államosítást megelőző időkben: Radnóti József műszaki üv. ig., Csernátonyi György kereskedelmi üv. ig., dr. Terdy István adm. ig., 1946-48-ig; Pásint Mihály gyárigazgató, 1943-45-ig.; Fischer Ottó gyárigazgató, 1946-48-ig; Vállalati igazgatók 1948-tól: Both József 1948. március 26-tól áprilisig; Kovács Miklós 1948 áprilisától 1949 februárig; Kovalovszky Károly 1949 februártól 1950 augusztusáig; Horváth István 1950 augusztusától 1951 októberéig; Ráth Ágoston 1951 októberétől 1956 decemberéig; Fekete Ferenc 1956 decemberétől 1967. április 14-ig; Zsengellér István 1967. április 15-től 1975. október 25-ig; Kovács György 1975. november 15-től 1983. május 14-ig; Bakucz Miklós 1983. november 1-től 1990. november 30-ig; Pászty György 1990. december 1-től 1998. december 31-ig; Árvai Lajos 1999. január 1-től. Ezzel a cikkemmel azt is el szeretném érni, - amit már többször is javasoltam – hogy a VISCOSA nevet valamilyen formában (utcanév, tér elnevezése, stb.) őrizzük meg az utókor számára. Az, hogy a VISCOSA lakótelep elnevezés a köztudatban, de nem hivatalosan fennáll, ez nem elég ehhez. Ezzel kapcsolatos ötleteikkel forduljanak az önkormányzathoz. Remélem, ezzel a cikkemmel is felelevenítettem sok régi viszkozás emlékeit. Padányi Lajos

 ma: 2019. október 14., hétfő, Helén napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Teréz napja lesz.

ugrás a lap tetejére