Háttérkép

Nyergesújfalu története

Eternit művek a két világháború között

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 16:59, Írta: Padányi Lajos

Az „In memoriam Eternit Művek” címet is adhattam volna e cikksorozatomnak, mert mára gyakorlatilag megszűnt a palagyártás a százéves múltú gyárban.

Ludwig Hatschek halála után fia, Hans Hatschek lett az üzem tulajdonosa. 1914-ben a tömeges behívások miatt a munkások létszáma erősen lecsökkent. Ebben az időben kezdtek először nőket és gyermekeket alkalmazni a termelésben. A háború végén két palagyártó gépet leszereltek és elszállítottak, elvégre a Monarchia szétdarabolásával a megkisebbedett országnak kevesebb palára volt szüksége. Még a maradék kapacitás is túlságosan bőnek mutatkozott, így aztán az 1920-as években jobbára csak két palagyártó gép dolgozott. Mégis létesültek az ország területén másutt is azbesztcement-gyárak, természetesen nem „Eternit” márkanéven, (pl. Piszkén a Teranol palagyár, a papírgyár elődje). De az ország termelésének 80 %-át az Eternit Művek adta. 1923-ban tovább bővült a gyártmányválaszték a burkolólemezek gyártásával. 1915-ben Olaszországban megkezdték az azbesztcementcsövek gyártását is. Nálunk az azbesztcementcsövek gyártása 1931-ben indult meg olasz gyártmányú csőgyártó géppel. Már 1923-ban elkezdték a kézi gyártású lefolyócső és lefolyócső-idomok termelését. Ez természetesen igen kezdetleges eljárás volt. A lemezgyártó gépről lekerülő nagy méretű lemezeket fahengereken (magokon) csövekké és faidomokban lefolyó-idomokká dolgozták fel. 1928-ban kezdődött meg a hullámlemezek gyártása.

 

1932-ben a gazdasági válság súlyos évei következtek. A munkanélküliség általánossá vált. Volt olyan esztendő, melyben a gyár mindössze 4 hétig termelt. A dolgozók egész esztendőben tétlenségre és nélkülözésre voltak kárhoztatva. A nyergesieknek talán az volt a szerencséjük, hogy szinte mindenkinek volt szántója, szőlője és így meg tudták termelni a saját szükségleteiket. 1935-től kezdődően lassú javulás kezdődött. 1940-ben villamosították az üzemet, addig ugyanis a szükséges energiát gőzgépek termelték. A világítás már 1928-tól villamosítva volt. 1941-ben bővítették a csőgyárat és a műhelyt. 1942-ben 11 lakást építettek az alkalmazottaknak. A II. világháború kitörése után az azbeszt úgyszólván beszerezhetetlenné vált. A gyár kénytelen volt pótanyagokkal dolgozni. A pótanyagokkal gyártott termékeket nem „Eternit” védjeggyel hozták forgalomba. 1942-ben 500-ról 300 alá esett az alkalmazottak száma. A nyersanyaghiány arra késztette az érdekelteket, hogy itthon kutassák fel az azbesztlelőhelyeket. 1943 őszén megnyílt Rudnok környékén az azbesztbánya, melynek tiszta hozama 1944 nyarán 50-60 mázsa volt. 1944. december 10-én a németek felrobbantották a bányát. 1944 végére már nyilvánvalóvá vált a Szovjetunió győzelme. A gyár akkori vezetője a kitelepítést szorgalmazta. Dunai uszályokon, vasúti kocsikban sok értékes nyersanyagot, motorokat, gépszíjat, stb. vittek el a gyárból Ausztria felé. A dolgozók ellenezték ezt, s az éj leple alatt a vasúti kocsikból sok értékes anyagot, pl. gyapjúnemezt szedtek ki. Részben ennek köszönhető, hogy 1945-ben a pala gyártása megindulhatott. Az elszállítot anyag elkallódott, vissza semmi sem került. A harcok folyamán – többek között – egy tankjavító német csapat telepedett meg a gyárban. Elvonulásukkor fel akarták robbantani, de a dolgozók erélyes fellépése és a közeledő orosz csapatok ebben megakadályozták őket. Néhány belövésen kívül a gyárat különösebb baj nem érte. A legjelentősebb kárt a lőszert szállító vasúti kocsik felrobbantása okozta, annak következtében a palaraktár kétharmad része tönkrement. eternit muvek_t.JPG A háború után a gyárban hamarosan megindult az élet. Termékei az újjáépítéshez nélkülözhetetlenek voltak. A faluban a háborús sérüléseket részben palával pótolták. Még ma is vannak olyan házak (pl. a mi szülői házunk is), amelyek az ún. „háborús palával” vannak részben befedve. Az iskola kitört ablakait is az első időkben palával pótolták. Így ha kinn hideg volt, egész nap két dróton lógó légypiszkos égő világította meg a tantermet, és mi ilyen körülmények között tanultunk meg írni, olvasni, számolni. A tehetősebbek üveghez is juthattak, amelyet Tokodon a fújt üveget szétvágva és kiterítve síkba gyártottak. Az ilyen üveg egyenetlen, légbuborékos volt. A túloldalon menőket olyannak láttuk, mint az elvarázsolt kastély tükrei előtt, hol alacsony – kövér, hol magas – sovány. A fent említett gyér világítást rontotta még a gyakori áramszünet is. A fűtést úgy oldották meg, hogy mindenkinek hetente egy kugli fát kellett vinnie. Ha ez is kevés volt, akkor jött az az állapot, amit a korabeli szlogen jellemez: „Megnyertük a széncsatát, becsukták az iskolát.” Visszatérve az Eternitgyárra, a Szovjetunió megkezdte az azbeszt szállítását, így ismét megindulhatott a régi, jó minőségű „Eternit” termékek gyártása. 1949 decemberében a vállalat állami tulajdonba került. Az ezután történteket majd a következő Hírmondóban írom le! Padányi Lajos

Eternit

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 16:54, Írta: Padányi Lajos

A nyergesújfalui HÍRMONDÓ áprilisi számának önkormányzati híreiben jelent meg a következő hír: „Both Zoltán a Cembrit Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy 2009. július 3-tól létszámleépítést hajtanak végre a kft-nél, a jelenlegi 132 munkavállalóból várhatóan 92 főt fognak elbocsátani.” Ez a hír késztetett arra, hogy írjak az Eternitgyárról, amely az elmúlt több mint száz évben több ezer nyergesi családnak adott kenyeret és az Eternit telepen lakóhelyet.

Az ország egyetlen azbesztcement gyára, a nyergesújfalui Eternit Művek története az 1900-as évek elején kezdődött. Az azbesztcement feltalálója, Hatschek Lajos a XIX. század derekán született, s eredetileg a serfőző szakmát tanulta ki. Életrajzából nem derül ki, hogy mi terelte érdeklődését az építőanyagipar felé, de tény, hogy ez a szorgalmas, akaraterős férfi autódidakta módon szerezte meg az elképzelései megvalósításához szükséges szakismereteket. Éveken át kitartóan kísérletezett; olyan tetőfedő lemezt akart előállítani, amely minden szempontból felülmúlja a hagyományos égetett cserepet. Az első Hatschek-féle eternitpala minősége azonban nem volt kielégítő. Az elkeseredett feltaláló már be akarta szüntetni a kísérleteket, amikor az a mentőötlete támadt, hogy papírgyártó-gépen műkővé dolgozza fel az azbesztet és a cementet. A kísérlet várakozáson felül sikerült. Ezzel megszületett és világhódító útjára indult az eternitpala. Az amatőr szakember találmányát minden kultúrállamban szabadalmaztatta, és 1903-ban az új anyagnak az Eternit törvényes védjegy elnevezést adta. Az „Eternit” márkanév az AETERNUM – örökké jelentésű latin szóból származik és az eternitpala tartósságára utal. eternit muvek.JPG A Hatschek-féle találmány nagy jelentőségét – a kezdeti idegenkedés után – az üzletemberek majd minden iparilag fejlettebb országban felismerték. A világ első eternitgyára, a feltaláló tulajdona 1899-ben Vöcklabruckban, Ausztriában kezdte meg a termelést. A második az 1903-ban Nyergesújfalun épített gyár volt, s még abban az évben Franciaországban is felépült egy hasonló rendeltetésű üzem. A magyarországi gyár telepítési helyét – amint ezt a mai helyzet is bizonyítja, - szerencsésen választották meg. Az üzem északi határát képező Duna olcsón biztosítja a gyártáshoz szükséges nagy mennyiségű vizet, a dorogi szénmedence pedig a fűtőenergiát. Kedvező adottság volt az is, hogy a lábatlani cementgyár elődje, a Sátori-féle üzem az eternitgyár tőszomszédságában működött, s így a cementbeszerzést csak minimális szállítási költség terhelte. Közlekedési szempontból is nagyon jónak bizonyult a hely. Közvetlenül a gyár mellett húzódik ugyanis a Komárom – Esztergom közötti vasútvonal, s ezzel párhuzamosan fut a Budapest – Bécs közötti országút is. Az új gyárban mintegy 80 főnyi munkásgárdával kezdték meg a termelést. Az ősüzem gépparkját két kazán, egy kis teljesítményű gőzgép, két eternitgyártó-gépsor, s egy eternitvágó berendezés alkotta az induláskor. Az első sorozat azbesztcement tetőfedőlemez 1904-ben készült el. A gyár osztrák tulajdon volt akkoriban, s a magyar munkásokat is osztrák szakemberek tanították a merőben új szakma mesterfogásaira. A gyár fedésére szolgáló eternitet és az induláshoz szükséges azbesztet az ausztriai anyaüzemből hozták Nyergesújfalura. Kezdetben az ügyvitel hivatalos nyelve a német volt. Nyergesújfalu és a környék lakossága örömmel fogadta az új gyár létesítését, amelyben számos család remélt állandó munkaalkalmat. Az építési vállalkozók és más felhasználók azonban idegenkedve fogadták a tetőfedő eternitet, a soha nem látott terméket. Így aztán az első években a nyergesújfalui újdonság értékesítése nagy nehézségekkel járt. Jó néhány esztendőnek kellett eltelnie, mire az ipar megismerkedett az eternit valóban „örökéletű” tulajdonságaival és országszerte keresett építőipari anyag lett a nyergesújfalui gyártmány. A piaci gondok megszűnése után gyors fejlődésnek indult a Duna-parti üzem. Csakhamar újabb két eternitgyártó géppel gazdagodott, s a fővárosben megkezdte működését az országos központi iroda is. 1907-1908-ban egy nagyméretű eternitgyártó csarnok, s röviddel azután egy nagy azbeszttároló raktár épült. 1913-ban már öt gép ontotta az eternitlemezt, s ezzel a kapacitással abban az időben valóban nagyüzemnek számított a nyergesújfalui gyár. Az indulást követő első évtizedben nemcsak a tetőfedő eternitlemezek gyártásával foglalkoztak Nyergesújfalun, hanem magát a tetőfedést is elvállalták a gyár speciálisan képzett szakemberei. A nyergesi „cserepes” mesterek Fiumétől Brassóig és kassától Zimonyig minden jelentősebb épületet eternittetővel láttak el. Az új anyag ilyenfajta népszerűsítése hatásosabbnak bizonyult minden más propagandánál. Az új anyag feltalálásával járó fáradhatatlan munka, a szabadalom védelmére fordított idegölő harc megtámadta Hatschek Lajos egészségét. Útmutatásokat adott a eternitcső gyártásához is, amiről új szabadalmakat jelentettek be. Hatschek Lajos alkotó munkájának 1914-ben bekövetkezett halála vetett véget. Világraszóló találmányával új építőanyagot teremtett és sok ezer embernek új munkaalkalmat, s ezzel megélhetést nyújtott. A következő számban folytatom az Eternit Művek történetének leírását. eternit muvek_.JPG Padányi Lajos

Gerecse kőország kapujában

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 16:50, Írta: Padányi Lajos

Az ember a legősibb használati eszközeit kőből készítette. A történelem során itt megfordult népek mind a helyi anyagokat használták fel házuk építésére, használati eszközeik előállítására.

A Viscosagyár bővítésekor a földgyalu hatalmas bronzkori temető maradványaira bukkant. Itt 180 urnasírt tártak fel. Bizonyíthatóan a rómaiak idején indult meg a Gerecsében a kőfejtés. Dunaalmástól Dorogig sorakoznak a még művelt vagy már felhagyott kőbányák. A római korban az itt épült erődítmény, Crumerum falai, de a visszamaradt emléktáblák, oltárkövek is a Gerecse vörös mészkövéből készültek. Bár a Rákóczi-szabadságharc alatt hevenyészve itt felépített Karvai-vár földből és fapalánkból készült, a lakosság a követ mindig is felhasználta építőanyagul.

 

Egy 1755-ös egyházlátogatási jegyzőkönyv azt írja Újfaluról, hogy a temploma kőből és téglából épült, a többi épület vályogból készült. A tető zsúp vagy nád volt. Ennek is köszönhetőek a gyakori tűzvészek, melyek itt nagy károkat okoztak. 1770-ben új templom épült, Szent Mihály tiszteletére, a leégett helyén. Ezen Antonio Gamba olasz kőfaragó dolgozott. Ettől kezdve gyakran megfordulnak itt olasz kőfaragók. Ők voltak az előőrsei a környék iparosodásának. A XVIII-XIV sz. fordulóján néhány olasz kőfaragó, Allio, Solari, vándorolt be a faluba, Süttőre pedig Aprili és Giacinto. Ezek a nevek még ma is előfordulnak itt, bizonyítva, hogy megtalálták a számításaikat és letelepedtek. Többek között Allio Antal olasz kőfaragómester dédunokája volt Kernstok Károly, híres festőművészünk. 1891-ben, a vasútépítésnél, a Sánchegy alatt és a Duna töltésszakaszán ismét sok olasz kőfaragómester dolgozott, kik közül néhányan le is telepedtek itt: pl. Muratti, Moredores, Kukedetti. 1827-ben Helischer Nyergesről azt írja, hogy a kőfejtőkben vörös és sárga színű márványt bányásznak, az esztergomi bazilika belsejét nagyrészt ezzel burkolják. A múlt század végétől működtek a területünkön szénbányák is, így pl. Bozorád J. Rezső mogyorósi és szarkási kőszénbányája, de a Cservölgyben és a Hintó-sürei erdőben is volt kőszénbánya. Még az 1935.évi gazdacímtárban is szerepel a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. Bp. 148 kat.hold és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Bp. 122 kat.hold bányatulajdonnal. Sok kisebb-nagyobb bánya működött Nyergesújfalu közigazgatási területén, így Domoszlón márványkőbánya, Kecskekőn mészkőbánya, ez még ma is termel, a nyergesi Sátori-féle cementgyár Marton-kúti bányája, a Bersek-hegy márgabányája, a nyergesi téglagyár agyagbányái, melyekben ma a halastavak vannak, illetve az íjászpálya, teniszpályák, kiserdő és rengeteg agyag-, homok-, kavicsbánya, amelyek helyéről ma már csak egy-egy mélyedés a felszínen, vagy egy-egy dűlőnév a kataszteri térképen, mint pl. Kácsalyuka, árulkodik. A Gerecse környéki -kőországgal- Dunaalmás-Tardos-Süttő-Piszke, Nyergesújfalu is szoros kapcsolatot tartott. Jól ismertek voltak ebben az időben a Hartmann, Lédergerber, Gurgulits és Kelndorfer kőfaragó dinasztiák. Kezük nyomát lépten-nyomon megtalálhatjuk a városban. Ők készítették a Hősök-szobra talapzatát, a milleneumi emlékművet, a tűzoltó-emlékművet, a kőkereszteket, a szentháromság-szobrot, a temető régi síremlékeit, de a templom és a temetői kápolna kapuzatát és a házak kapu-és ablakkereteit, a kútkávákat, itatókat, kőmozsarakat, présaljakat, súlyokat, számtalan dísztárgyat, használati eszközt. Nyergesújfalui érdekesség, hogy a falu lakossága a Sánchegy Duna-parti megbontásánál előkerült görgetegeket kicsit kiigazítva kerékvetőkőnek, kerti ülőkének, dísznek, a Sánchegy oldalából kikapart durva homokot sikálópornak (reipszon) használták fel. A századforduló idején még számos kőfaragóműhely volt a községben. Ma már csak két kőfaragó dinasztia leszármazottai dolgoznak a régi telepükön, a Schulhoff és a Dobos családé. A régi gépeik nagy része már használhatatlan. Elsősorban síremlékeket készítenek, de az öröklött tehetségük bizonyítéka, hogy pl. Schulhoff Róbert kandallójával nagydíjat nyert. Mi, az utódok tisztelettel és csodálattal emlékezünk a nyergesi kőfaragó mesterekre, kik a rideg kőből oly csodálatos, hasznos és maradandó tárgyakat tudtak faragni, amelyekkel még ma is találkozhatunk a városban, de szerte Nagymagyarországon is. Padányi Lajos

Kernstok Károly és az 1919-es Nyergesujfalui szabad iskola

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 16:49, Írta: Padányi Lajos

Esztergomban a Balassa Bálint Múzeumban 1969. március 21 - május 31 között kiállítást rendeztek az 1919-es nyergesi szabadiskola résztvevőinek a műveiből. A kiállítók névsorából és a nagyrészt akkor készült alkotásaikból képet kaphatunk a szabadiskola munkájáról.

 

Érdemes felidéznünk Mucsi Andrásnak, a kiállítás rendezőjének a méltató szavait, amiből megismerhetjük az 1919-es nyergesi szabadiskola politikai körülményeit, és a résztvevők munkáját.: Kernstok Károly festőművész (1873-1940.) századunk első két évtizedében a magyarországi haladó művészeti mozgalmak egyik legérdekesebb és legjelentősebb vezéralakja, az 1909-ben megalakult forradalmi művészcsoport, a - Nyolcak - vezető mestere. Nyergesi házában és műtermében, szép fekvésű gyümölcsös- és szőlőskertjében szívesen látott vendégek voltak festő- és szobrászbarátai között korának haladó politikusai, gondolkodók, kritikusok és a magyar irodalom jelentős alakjai, élükön Ady Endrével. Kernstok Károly tevékenyen részt vett korának politikai életében is. 1918-ban, a magyar polgári demokratikus forradalom győzelme után festőtársaival (Berény Róbert, Márffy Ödön, Pór Bertealan) a Nagy Nemzeti Tanács tagja, majd egy ideig ő lesz a Károlyi-kormány kultuszállamtitkára. Az Őszirózsás forradalom idején Kernstok Esztergom megye törvényhatósági bizottságának tagja volt. Az 1919. március 21-én létrejött Magyar Tanácsköztársaság művészeti direktóriuma Kernstokot bízta meg egy Nyergesújfalun létrejövő képzőművészeti szabadiskola vezetésével. Kernstok a nyergesi szabadiskolát az esztergomi direktórium támogatásával saját kertjében szervezi meg. Tagjai Budapestről utaznak le Nyergesre, közülük öten az első világháború kiszolgált katonái, volt hadifoglyok, vagy hadirokkantak, mint a csoport legtehetségesebb tagja, a betegen érkező, balkarjára béna Derkovits Gyula. Mindannyian a pesti Haris-közben működő szabadiskola növendékei, Kernstok Károly lelkes tanítványai. Név szerint: Lukácsné Bernáth Ilma, Goszthonyi Mária, Strém Katinka, Quittner Károly, Haranglábi Nemes József, Novotny Emil Róbert, Siedwers Emil, Fleischl Cora, Ehrenthal Blanka, Kőnig Rezső, Szilágyi Jolán, Szente János, Friedbauer Béla, Czumpf Imre, Derkovits Gyula, és Dombai Viktória a szabadiskola modellje, Derkovits későbbi felesége, továbbá az egykori Kernstok-modell, "Hanzi", a mester nyergesi tanítványa, Nyergesi (Maul) János. A nyergesi szabadiskolát meglátogatták a Magyar Tanácsköztársaság vezetői is. Felkereste a művészeket Szamuely Tibor népbiztos és családjával többször leutazott látogatóba a KMP egyik megalapítója, Kun Béla, a Tanácsköztársaság külügyi népbiztosa. A Magyar Tanácsköztársaság művészetpolitikájának kimagasló ténykedése volt a nyergesi szabadiskola létesítése. Művészettörténeti jelentőségét emeli, hogy az iskola legkiválóbb növendéke később a magyar festészet legnagyobb forradalmár festője - , Derkovits Gyula itt alapozta meg, Kernstok irányítása mellett mesterségbeli tudását, itt bontakozott ki tehetségének első körvonalazható alkotó periódusa, és itt erősödött meg a magyar proletáriátus ügyéhez kapcsolódó politikai meggyőződése, melynek tehetségét és egész életét áldozta." A nyergesi szabadiskola munkájáról Mucsi András méltató szavain kívül nagyon keveset tudunk. Néhány résztvevő 1945 utáni visszaemlékezéseiből nyerhetünk képet a mindennapi életükről, munkájukról. Kernstok Károly és Rippl Rónai József iskoláját vette át és helyezte át Nyergesújfalura a Tanácskormány. Szilágyi Jolán így emlékezett a nyergesi napokra: �A nyergesújfalui kolónia vezetője Kernstok Károly festőművész lett. A festőiskola helyét a plébánia egyik nagy épületszárnyában jelölték ki, ahol a növendékek részére ebédlőről és hálóhelyről is gondoskodtak. Pünkösd vasárnapján Kernstok Károly vezetésével �a növendékek csoportja vonatra ült, és délután megérkeztünk Nyergesújfalura. A nagy közös ebédlőben együtt voltak a kolónia tagjai. Estefelé valamennyien lementünk a Duna partjára naplementét nézni. A kolónia kollektívában élt. A tagok a festés, rajzolás mellett háztáji gazdálkodást folytattak. Megvolt a napi munka beosztásunk: kora reggel kapálás, gyomlálás, utána 7-től 8-ig reggelizés, 8-tól 11-ig festés, 11-től 1-ig fürdés a Dunában, 1-től 2-ig ebéd, 2-től 4-ig pihenés vagy fürdés, 4-től 7-ig festés, utána kerti munka, 8-kor vacsora. Vacsora után énekeltünk vagy olvastunk. Ötvenegynéhány napig tartott ez a boldog időszak. 1919. augusztus elején megbukott a Tanácsköztársaság, s másnap hajnalban Kernstok Károlyt kihallgatásra vitték Esztergomba. Vacsora után elbúcsúztunk Rézi nénitől, a kolónia gazdasszonyától és egymástól. A sötétség beálltával kettesével megkezdtük az indulást, le a kert alatt, a vasúti töltés mellett. Kenyérmezőre éjjel tizenkét órakor érkeztünk�.Egy nap megtudtam, hogy Kernstok Károlyt szabadon bocsátották és családjával felköltözött Budapestre Falk Miksa utcai lakásába."

 

Márffy Ödön festőművésznek az �Élet és Irodalom� című hetilap 1959. október 23-i számában megjelent visszaemlékezése szerint Nyergesújfalu reakciós körei jelentették fel Kernstokot Kun Bélával és Szamuelyvel való kapcsolata, valamint a Galilei-kör �Szabad Gondolat� című folyóiratának címlapja miatt. Kernstokot rövid időre bebörtönözték, majd szabadon bocsátása után külföldre távozott. Előbb Münchenben, majd Berlinben élt, és csak a 20-as évek közepén tért haza. Az 1969-es kiállítás képeinek katalógusából az derül ki, hogy főleg tájképeket és aktokat készítettek. Néhány kép katalógusi bejegyzéséből is kiderülnek részletek a szabadiskoláról. 29. Kernstok Károly: Haranglábi Nemes Józsefné arcképe, 1919. Haranglábi Nemes József Kernstok Károly barátja és tanítványa 1919-ben, a szabadiskola idején nősült. Kernstok nyergesi kerti házában lakást biztosított az ifjú párnak. 36. Haranglábi Nemes József: Női akt plein-air-ben, 1919. A festő Kernstok barátja, eredetileg Hollósy Simon tanítványa volt Nagybányán, majd Técsőn. Hollósy halála után ő vetette fel a Kernstok vezetése alatt létesítendő nyergesi szabadiskola gondolatát. 68. Goszthonyi Mária: Önarckép, 1919. A művész Kernstok Károly legkedvesebb tanítványa, a nyergesi szabadiskola megszervezésében nélkülözhetetlen segítséget nyújtott mesterének. Kernstok emigrációban készített "Utolsó vacsora" című képének egyik alakját róla festette. Hosszan lehetne sorolni az 1919-ben Nyergesen készült képeket és a nyergesiekhez kötődő témáikat, de erre most már nincs hely, majd valamikor később. Padányi Lajos

 ma: 2019. november 21., csütörtök, Olivér napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Cecília napja lesz.

ugrás a lap tetejére