Háttérkép

Nyergesújfalu története

A vármegye alakulása a történelem folyamán.

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:15, Írta: Padányi Lajos

Nyergesújfalu város Komárom-Esztergom megyében van most, de hol volt a történelem folyamán?

Ennek néztem utána. Ezzel úgy vagyunk, mint az a kárpátaljai bácsi, aki ki sem mozdult a falujából, mégis négy országnak volt az állampolgára. A honfoglaló magyarok 900 tájban szállták meg a Dunántúlt. Esztergom környékén a Tarján és Kürt-Gyarmat törzs telepedett le. Komárom környékén pedig Lél törzse. A honfoglaló magyarság e területeken avar és szláv népességgel élt együtt. Esztergom jelentősége 970 körül nőtt meg, amikor Géza nagyfejedelem Esztergomba tette át a székhelyét. István király már itt született. Az ő uralkodása alatt jönnek létre a királyi várispáni székhelyek, a királyi vármegyék központjai. Kiépült a püspökségek hálózata, élén az esztergomi érsekséggel. A királyi és érseki székhely: Esztergom, a XI-XII. században az ország központja. I.László és Kálmán törvényei alapján az ország várispánjai Esztergomba voltak kötelesek szállítani a terményadót. A településnek árumegállító joga is volt. A XIII. század elején ezen a területen már falvak tucatjainak okleveles említésével találkozunk. A hatalmas királyi, érseki erdők ellenére ez a környék az egyik legsűrűbben lakott terület. A mai Nyergesújfalu közigazgatási területén ekkor még a következő kicsi falvak voltak találhatók: Nyergedszeg, Marót, Ráb, Gyilok, Vicsep. Az 1241/42-es tatár támadás elpusztította megyénk területét, csak Újfalu és Marót épült újjá. IV. Béla király a jobban védhető budai várhegyen építette fel új várát, az esztergomi várhegyet az érsekségnek adta. Ettől kezdve csak a vármegye székhelye volt Esztergom. Zsigmond király(1387-1437) 1388-ban koronázási ajándékul az esztergomi érsekségnek adományozta Újfalut Bajóttal, Süttővel, Moccsal, Maróttal, Pélifölddel együtt "örök időkre". A mohácsi csatavesztés után megyénk területe sokat szenvedett. A népi ellenállás egyik legjelentősebb kísérlete volt a gerecsebeli maróti szekérvárban védekező sokezer környékbeli - végül is sikertelen - harca a török ellen. 1543-ban a török elfoglalta Esztergomot és erős őrséget helyezett el ott, az esztergomi szandzsák központjává tette. A török az elfoglalt területeken otthoni mintára rendezkedett be. Kormányzóságokra (vilajetekre) és azokon belül kerületekre (szandzsákokra) osztotta a hódoltsági területet. Falunk az esztergomi szandzsákhoz tartozott, az pedig a budai vilajethez. A török uralom a megyében a XVII. század végén ért véget, amikor 1683-ban felszabadult Esztergom. Buda visszafoglalása után kezdődött meg a megye területének visszatelepülése. A vármegye kialakítására 1690-91-ben került sor. A török megszállás alatt a vármegye és az érsekség is elmenekült Érsekújvárra, Pozsonyba, Nagyszombatba, de végig működött, és békeidőkben még adót is szedtek. Rudnay Sándor hercegprímás és az érsekség csak 1821-ban tért vissza Esztergomba. II. József közigazgatási rendelkezései során megszüntette a Duna által szétvágott (vagy összekapcsolt) Esztergom és Komárom vármegyéket. 1786-ban a dunántúli megye központja Tata lett, de 1790-ben bekövetkezett halála után visszaállt a régi helyzet: a két járásos Esztergom vármegye és a négy járásos Komárom vármegye. 1851-ben Esztergom vármegyéhez csatolták a kocsi és a tatai járást. Ez a helyzet állt fenn 1860-ig. 1920-ban Esztergom vármegyének 55.793, Komárom vármegyének 110.935 lakosa volt. A trianoni békeszerződés véglegesítette a régi megyék szétválását. A két megyét 1923-ban egyesítették Komárom-Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék néven Esztergom székhellyel. Két városa volt: Esztergom és Komárom-Újváros, valamint három járása: az esztergomi, a nagyigmándi (később komáromi) és a tatai. Az első bécsi döntés után 1938 végén megszűnt Komárom-Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, és újjáalakult az Esztergom és Komárom vármegye. Az 1945. január 20-án Moszkvában megkötött fegyverszüneti egyezmény elvei alapján - amely kimondta, hogy Magyarország köteles visszavonni az összes magyar csapatot és hivatalnokot az 1937 december 31-én fennállott határok mögé � újból érvénybe lépett az 1923. évi XXXV. tc., amely a trianoni béke után rendezte a töredék közigazgatási megyék helyzetét, s létrehozta Komárom- Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyét Esztergom székhellyel. A megye és a települések élére főispánt és polgármestereket neveztek ki: 1945. augusztus 28-án alakult meg a törvényhatósági bizottság Esztergomban. A tanácsrendszerre való áttérés keretében módosult az ország megyei beosztása. Az 1923-ban kialakított 25 vármegyét 1950. január 1-jei hatállyal 19 megyévé alakították át. 1950. március 16-án alakult meg Komárom megye. 1952-ben elkészült Tatabányán a megyei tanács székháza. A megyei tanács szakapparátusa Esztergomból átköltözött Tatabányára. Nyergesújfalu a régi Esztergom vármegye esztergomi járásához tartozott. Az újonnan megalakuló Komárom megyében a dorogi járás nagyközsége lett. 1984. december 31-én országosan megszűntek a járási hivatalok, és a városkörnyékiség intézménye alakult ki, mely 1988-ig működött. Nyergesújfalu Esztergom vonzáskörzetébe tartozott. Az 1989-es rendszerváltás után a megye visszakapta a régi kettős nevét, most újra Komárom-Esztergom megyében lakunk. Az idő eljárt a megyerendszer felett, a mai kihívásoknak ez már nem felel meg, megkezdődött a régiók kialakítása. Vérzivataros történelmünk során ilyen kacskaringós utat járt be a vármegyerendszerünk is. Ha most a jövőbe látnék, azzal az ironikus kifejezéssel zárhatnám soraimat, hogy "Béke poraira". Padányi Lajos

Az 1706. szeptember 27-ig sánchegyi ütközet 300. éves évfordulója

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:13, Írta: Padányi Lajos

 

2006. szeptember 27-én lesz 300 éve, hogy az esztergomi vár védelmére 1706 nyarán itt emelt kuruc sáncokat a labanc túlerő elfoglalta.

A benne lévő mintegy 1500 védőt és a bennrekedt parasztokat családjukkal együtt felkoncolták, a sáncokat pedig felégették.

 

 

Nyergesújfalu Baráti Köre javaslatára a város a következő programmal készül megemlékezni a 300 éve történtekről. A megemlékezés előreláthatóan szeptember 30-án lesz. Emlékparkot létesítünk a Sánchegyen kilátóval, pihenőasztalok és padok, szeméttárolók kihelyezésével, tájékoztató táblával, védőkorláttal. A tervezés már folyik, a kivitelezés a szükséges engedélyek beszerzése után megindulhat. Már elkészült a Helytörténeti olvasókönyv 1. köteteként Nováki Gyula: Nyergesújfalu és Muzsla(Karva) --Csenke-puszta kuruc kori erődje című munkája. A Kernstok Galériában az esztergomi Vármúzeum és a Balassa Múzeum rendezésében emlékkiállítás nyílik az évfordulón. A helyi és a környékbeli iskolák tanulóinak helytörténeti vetélkedőt szervezünk. A 300. évforduló részletes programjának kidolgozására Nyergesújfalu Város Képviselő-testülete a kulturális, ifjúsági és sport bizottságát, lebonyolítójának pedig a művelődési iroda vezetőjét bízta meg. Mi történt 1706. szeptember 27-én a Sánchegyen? Először nézzük az akkori körülményeket! Adva volt a Dunára meredeken lejtő Sánchegy, tetején a római castrum maradványaival, egy remetelakkal és kereszttel. A falut, amelyet ekkor még Újfalunak (Neudorfnak) neveztek, frissen betelepített németek lakták. 1706 nyarára Rákócziék a Felvidékről elérték a Dunát, és a nagyszombati meghiúsult békealkudozások alatt felkészültek Esztergom ostromára. Rákóczi Érsekújvár piacán állíttatta és szereltette föl az ostromhoz szükséges ágyúkat és mozsarakat, a 12.000 főnyi lovas és gyalogos ostromló had pedig a vár falai alatt táborozott. A fejedelem Karván alul, hol a Duna a legkeskenyebb (két órányira Esztergom fölött) szándékozott átkelni a Dunán. E célból a hídfők védelmére előbb Csenkepuszta határában (Csenkevár) és Nyergesújfalun sáncokat hányatott, melyekkel teljesen elzárta nemcsak a császáriak dunai összeköttetését, hanem a szárazföldi utat is. Különösen fontos szerep várakozott a nyergesújfalui, másképp szentkereszti vagy karvai sáncokra. Nyergesújfalu fölött két cukorsüveg alakú és igen meredek hegy emelkedik (Rózsa-domb és a Millenniumi-domb), amelyekre Rákóczi La Motte francia hadmérnökterve szerint erős és facölöpzettel (palliszáddal) is ellátott elővárakat (redutokat) építtetett. A harmadik magaslat (a Sánchegy) a Duna mentén a keletre eső reduttól vagy 80 lépésnyire volt. Ezen is jó tábori sáncokat hányatott, melyek Bél Mátyás leírása szerint kb. 150 lépés hosszúak és átlag 40 lépés szélesek voltak (a valóságban 180x150 méteresek). A sáncművek háromszög alakban voltak elhelyezve, úgy, hogy köztük lévő üres tér elég nagy volt akár egy hadsereg befogadására is. A császári sereg soraiban harcoló horvát bán, Pálffi János gróf e sáncokat erősség dolgában az esztergomi vár fölé helyezte. A környék minden jobbágya, férfiak százai ásták, csákányozták a hegy tetejét, kúpozták a gátak ormát, hordták a karók ezreit, amelyekből palliszádot, cölöpsort vertek a széles, mély árok közepén. Szorgos kezek fonták a bástyakosarakat, az ún. �fasinákat�. Mások a kapuk gerendáit ácsolták. Nyüzsgött a hegytető a néptől hetekig, míg végül formálódott Vauban hadsegédének esze és a magyar jobbágyok keze nyomán a kuruckor egyik legszebb és leghíresebb erődítménye a nyergesújfalui hegy tetején a históriai nevezetességű Karvai vár. De nemcsak a hegyen, a Dunán is nagy munka folyt. La Maire emberei csinálták a hidat a Vágsellyétől szekereken Csenkébe szállított tutajokból, talpakból. Mire a sánc elkészült, elkészült a híd is. Szabad volt már az út. A 205 öl széles víz nem akadályozta többé a kuruc sereg felvonulását. A híd július 16-án már készen állott, melyen Rákóczi hadai július 27-én át is keltek és Esztergom ostromlására indultak. Késő nyár lett, mire Esztergom várára felröpült a kuruc lobogó. Akkor már a labanc sereg is megindult a Csallóközből Komáromon át a Bécsi úton, visszaszerezni Esztergomot. A város elfoglalása után a fejedelem utasítására Eszterházy a nyergesújfalui hidat vasmacskáival, kompjaival és egyéb felszerelésével Esztergom alá indította, s a vár alatt gyorsan átköttette a Dunán. A szentkereszti sáncok védelme Chassant francia dandárnokra bízatott, akiben a fejedelem nem bízott meg, helyette Turóczira akarta a sáncőrség feletti parancsnokságot bízni, de erre már nem került sor. Eközben az új császári fővezér, gróf Starhemberg Guidó 13.500 főből álló hadával (ebben Pálffi János vezetésével 4000 horvát, rác és magyar, s összesen 7000 lovas) valóban megkezdte támadását Esztergom visszafoglalására. Szeptember 22-én már egész haderejével Almás és Neszmély közé szállt. Szeptember 27-én a nyergesi sáncok alá érkezett, és mivel nagyon erősnek találta őket, Komáromból 4 ostromágyút és 2 mozsarat hozatott, és egész éjjel lövetett. A fejedelem Bercsényihez intézett tudósítása szerint Chassant és az őrség keményen tartották magukat. A dunai közlekedés szabad lévén a kurucok mindennel ellátták az őrséget. A fejedelem azonban keserűen csalódott, mert Starhemberg már szeptember 7-én elfoglalta a szentkereszti sáncokat, melyek őrségét (1300 ember) magyarok és németek adták. Néhány órával a sánc elvesztése előtt, Érsekújvárból Lóczi hajdúiból 200 ember vonult a sáncokba, de ezek közül csak 10 szabadult meg, ki sebes, ki mezítelen, része hajón, része fasinán, némely pedig az anyja övedzőjével általverekedvén a Dunán. Kolinovics szerint Starhemberg a sáncok lövetése után délután rohamra vezette csapatait, s öt órakor oly sikeres támadást intézett, hogy alig negyed óra alatt a sáncőrségből 800-at hánytak kardélre, százat pedig elfogtak, a támadók viszont csak 8 embert vesztettek. A sáncokkal együtt 10 ágyú és 1 mozsár került a császáriak birtokába. A szentkereszti sáncok építése a szegény vidéki nép nehéz munkájába került, mert sok ezer cölöpöt is kellett odaszállítania. A sáncolás kényszermunkája miatt annak idejében mezei munkáját sem végezhette, azon felül pedig szekereiben és barmaiban is temérdek kárt szenvedett. Starhemberg csapatai nemcsak a sáncok között talált és százakra menő parasztokat hányták kardélre, hanem csapatosan a Dunába vetették a sáncmunkára szorított szülők által ott tartott ártatlan gyermekeket is, vagy leöldösték őket. Starhemberg a szentkereszti és a túlparton a csenkevári sáncokat is levonatta, és már a sánc elfoglalása napján, hadaival megjelent Esztergom alatt és kemény ostrom után október 9-én elfoglalta. Padányi Lajos

Az Eternit focistái

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:09, Írta: Padányi Lajos

Nyergesújfalun ma is a legnépszerűbb sportág a labdarúgás. Most a régi idők focijáról írok, nem a mostaniról.

Ha néha keresztül megyek a régi focipályának nevezett füves réten, eszembe jutnak az Eternit Építők focimeccsei, a gimnazista koromban itt lebonyolított tornabemutatók és a IV. osztályban vívott Botafogó – Flamengó fociderbik, amiket még az 5 – 10 – 15 éves érettségi találkozóinkon is folytattunk, akkor már egy hordó sör volt a tét. A focipálya akkor homokos volt az állandó igénybevétel miatt, még fű sem nőtt rajta. Nagyon nehéz volt futni rajta, a labda sem arra pattant, amerre vártuk. Néhány diófa árválkodott a szélén, és egy tábla jelezte, hogy az Eternit Építők SE. Sporttelepe. Ennyi volt az összes komfort. Viszont lelkesedésbe nem volt hiány.

 

Az Eternit Építők SE 1944-ben Eternit Önsegélyező, Önképző és Sport Egyesületként alakult, de a háború miatt nem tudott működni. A háborús romok eltakarítása és a termelés beindítása után igen mostoha körülmények között kezdődött el a sportélet az Eternitgyárban. Néhány lelkes sportszerető ember: Mátyás József, Dajcs Kálmán, Bodó Pál, majd Fenyvesi Károly és Hidasi Mihály keltette életre és vezette a labdarúgó-szakosztályt. A gyár körüli terepviszonyok miatt nem volt lehetőség labdarúgópálya építésére, így a falusi (homokos) pályán játszottak. Mivel az öltöző és a fürdő a gyárban volt, onnan ki gyalog, ki kerékpáron ment ki az edzésekre és a mérkőzésekre. Rendkívüli nehéz körülmények voltak. A csapat a járásban kezdte, majd feljutva a megye első osztályában játszott. Az idegenben játszott mérkőzésekre a gyár leponyvázott teherautóján utaztak. A csapat minden tagja a gyárban dolgozott. Olyan kiváló edzők foglalkoztak velük, mint Gangl István és Kecskés Antal. A labdarúgó-szakosztály fénykorában – a teljesség igénye nélkül sorolom őket – az alábbi játékosok játszottak benne: Török József (Talpas), Vida Szilveszter, Szabó János, Lipót József, Rhobarek Tibor, Molnár Ferenc, Léderberger Ferenc, Lohner Géza, Pajor Mihály, Köffer Lajos, Jeges Tibor, Iván Károly, Vénusz Imre, Bagi Mihály, Vida Imre, Oláh Ferenc, Speier László, Németh András, Papp Márton, Budai Béla, Mogyorósi Zoltán, Nádasi József, Lohner Vilmos, Lohner Miklós, Varga László, Papp László, Csicsman Pál, Monostori Géza, Fenyvesi Jenő, Miksza József, stb. eternit focistai.JPGeternit focistai_.JPG Később a labdarúgó-szakosztály megszűnése előtt a következők játszottak a csapatban: Farkas István, Magyar Rezső, Vida Szilveszter, Pajor Mihály, Németh András, Scheirich Gyula, Török József, Léderberger Ferenc, Budai Béla, Vida Imre, Schantzl István. Ezekből a névsorokból kiderül, hogy az Eternit gyakran kisegítette játékosokkal a Viscosát, mely felsőbb osztályban játszott (Papp László, Papp Márton, Magyar Rezső, stb.) Az Eternit Építők SE labdarúgócsapata a következő bajnokságokban játszott: 1948-1950. Járási labdarúgó-bajnokság 1950-1956. Megyei I. osztály bajnokság 1956-1958. Budapesti BLASZ Dunamenti átmeneti csoport 1958-1962. Megyei I. osztály bajnokság
Legnagyobb sikerük az volt, hogy a Dorog járási labdarúgó válogatottba 1954-ben 5 eterniti került be: Rhorabek Tibor, Pajor Mihály, Vénusz Imre, Vida Szilveszter és Török (Talpas) József. Már az 50-es években volt asztalitenisz-szakosztálya is az Eternit Építők SE-nek. Sokan ugyanazok versenyeztek itt is, mint a labdarúgóknál (Vida Szilveszter, Köffer Lajos, stb.), így előfordult, hogy délelőtt ping-pong versenyen vettek részt, majd ebéd után fociztak. Remélem, hogy ezzel az írásommal még sok nyergesit késztettem emlékeinek felidézésére és elmerengésre a régi idők focijára. Padányi Lajos

Az Eternit művektől a Cembrtit Kft-ig

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:07, Írta: Padányi Lajos

Az 1949-es államosítás után gyors fejlődésnek indult a gyár, hisz az ország újjáépítése sok palát igényelt. 1951-ben üzembe állították az újonnan beszerzett kis csőgépet, majd a palagyártó gépek száma ismét ötre emelkedett.

 

eternit muvek_s.JPG

Az országban itt szállították először ömlesztve a cementet, ezzel sok papírzsákot takarítottak meg, és megszabadultak a kézi cementszállítástól, mely nehéz és egészségtelen. Ebben az évben épült az 50 férőhelyes legényszálló és az orvosi rendelővel kiegészített művelődési ház. 1952-ben újabb gépi berendezéseket szereltek be a fizikai munka megkönnyítésére. Melegvizes fürdő és 12 gyári lakás épült. Vásároltak egy üzemi autóbuszt az ingázók és a messzebbről bejáró iskolások részére. 1953-ban új idomgyártó csarnok épült. A női dolgozók aránya már elérte az egyharmadot. 1956-ban a forradalom alatt a termelés leállt, de ebből nem származott nagy kár. 1961-ben üzembe helyezték az új lefolyócső-idomokat gyártó gépeket, 1962 tavaszán pedig egy új nagy csőgyártó gépet. Mindkettőt olasz gépgyár szállította. Az új félautomata csőgyártó gépek háromszor termelékenyebbek voltak, mint a régiek. A csövek mozgatását is gépesítették. A porártalmat lecsökkentették, ahol szükséges volt, rátértek a 40 órás munkahétre. Igyekeztek a zajszintet is a minimálisra mérsékelni.

Ebben az időszakban az üzem neve: É.M. Cement- és Mészipari Országos Vállalat Eternitgyára. 1971-ben a dolgozók száma már 850 volt. A gyár bővítéséhez több tízezer négyzetméter területet hódítottak el a Dunától, és töltötték fel. Az ehhez szükséges rengeteg földet a mai Liget tér helyén emelkedő domb elhordásával nyerték. Közben külföldi megrendelésre 30-40 féle méretű virágtartó gyártásába kezdtek. Ezek a kőedényeknél lényegesen könnyebbek voltak. 1974 végére elkészült az új lemezgyártó csarnok, a kisegítő üzemekkel együtt. Itt szinte teljesen megszüntették a nehéz fizikai munkát. Az eternitgyár selypi üzemében gyártották a sziperlitlemezt, amely cementből, azbesztből és duzzasztott perlitből készült. Előnyös tulajdonságai a jó hang- és hőszigetelés és tűzállósága alkalmassá tették belső burkolatok, álmennyezetek, válaszfalak építésére. Ekkor kezdték forgalmazni az ún. takarékos tetőfedő lemezt is, amelynek felrakásához kevesebb léc és deszka kellett, mert fél négyzetméteres volt. A termelés növekedése mindvégig képes volt a hazai igényeket kielégíteni, bár a 80-as évek közepére már igen sok minőségi kifogás érte a szocialista gazdálkodás sajátosságából adódóan gyakorlatilag versenytárs nélkül működő cég termékeit. Az ország egyetlen eternitgyára az államosítástól 1963-ig szervezetileg az Építésügyi Minisztérium Igazgatóságához tartozott. Az 1963. július 1-jei átszervezéskor a Cement-és Mészipari Országos Vállalathoz (későbbi nevén: Cement- és Mészművekhez) került. A Cement-és Mészművek 10 szervezeti egységből állt. 7 cementgyárból, egy mészműből, a Cementipari Gépjavítóból és az Eternitgyárból. Az átszervezés következtében az Eternit Művek elvesztette önállóságát és egy országos hatáskörű vállalat gyáraként működött tovább. A szocializmusban a nagyvállalatok nyereséges egységei tartották fenn a veszteségeseket. Hiába dolgozott tehát az eternitgyár nyereségesen, nyereségével mégsem gazdálkodhatott, hiszen ott volt a többi kilenc vállalat, amelyekkel osztoznia kellett. Az államosításkor elvesztette anyacégét, amely mindig biztonságos háttere volt a nyergesújfalui gyárnak. Az 1980-as évek végére Magyarországon a politikai légkör kedvezően megváltozott. Ez lehetővé tette, hogy a „hazatérő” Eternit 1988. december 1-jén megalapíthatta az Eternit Osztrák-Magyar Építőipari Kft-t. Ennek tulajdonosa 51%-ban az Eternit Werke, 39%-ban az Eternit Azbesztcementipari Vállalat mint állami gazdálkodó volt, 10%-ban pedig a Varimpex nevű osztrák kereskedelmi vállalat lett. A Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság 1989. január 6-án jegyezte be a céget. Magyarországon a vállalatok értékesítése (privatizációja) 1990 nyarán indult meg. Az Eternit Werke 1995. december 19-én vásárolta meg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-től az Eternit Vállalat 39%-os üzletrészét, vele a nyergesújfalui gyár gépeit és berendezését. Az Eternit Kft. egyidejűleg megvásárolta a nyergesújfalui gyár ingatlanjait is. A privatizációs pályázat egyik fontos feltétele a fejlesztésre, a környezet védelmére vonatkozott. A régi és egyben új tulajdonosnak úgy kellett átalakítania a gyárat, hogy termékeiben ne legyen azbeszt, és a termelés ne okozzon további környezeti károkat. 1996-ban az Eternit Werke megvásárolta a Varimpex 10%-os üzletrészét is, így került vissza a nyergesújfalui gyár ismét teljesen a Hatschek család tulajdonába. 1996. február 5-én a cég felvette az alapító nevét, így azóta Eternit Művek Hatschek Lajos Kft. néven szerepelt. A tulajdonos az alapító unokája, Fritz Hatschek és az ő lánya, Claudia Hatschek lett. 1994-ben Vöcklabruckban a centenáriumi ünnepségeken jelentette be Fritz Hatschek, hogy bár ezt a magyarországi törvények még nem követelik meg, 1995. januárjától Nyergesújfalun is áttérnek az azbesztmentes sík-és tetőfedőlemez gyártására. Az ETERNOVA védjegyű termék már öt nyugat-európai országban volt akkor forgalomban, itthon 20%-kal lett drágább, élettartama pedig 30 évre tehető. Az Eternit Művek Hatschek Lajos Kft. új termékei és új marketingpolitikája meghozta az eredményeket. Ezt bizonyították a szakkiállításokon elért termékdíjak, és hogy a gyártmányai egyre kelendőbbek lettek. Mára a piacon megjelenő modernebb építőanyagok konkurenciája és az azbeszt felhasználásának rossz emléke teljesen elsorvasztotta az Eternit-termékek keresletét. Az új marketingpolitika érdekében komoly szervezeti átalakításokra került sor. Különvált a marketing és az értékesítés. A stratégiai marketing tevékenység átkerült a budapesti irodába, míg az operatív értékesítés Nyergesújfalun működött tovább. Tavaly tulajdonváltás volt: a korábbi osztrák befektetőtől egy dán cég, a Cembrit Holding vette meg, amelynek Európa több mint 20 országában van leányvállalata. 5 országban termelőüzeme, és világszerte több mint ezer főt foglalkoztat. Both Zoltán ügyvezető tájékoztatása szerint a piacok átmeneti csökkenése miatt a Cembrit csoport valamennyi üzemében jelentős létszámleépítés volt, így a nyergesújfalui üzemben is a 127 dolgozóból 84-től megválnak július elején. A nyergesújfalui gyárban tavaly 80 millió forintért felújították a legnagyobb gépsort, melyet most újraindítható állapotban konzerválnak. Reménykedhetünk csak, hogy ha nem is a régi nevén, de fennmarad és még működni fog Nyergesújfalu e patinás, az elmúlt száz évben sok ezer nyergesi családnak megélhetést biztosító üzeme. Padányi Lajos

 ma: 2019. november 21., csütörtök, Olivér napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Cecília napja lesz.

ugrás a lap tetejére