Háttérkép

Szórakozóhelyek nyitva tartása

aSZÓRAKOZÓHELYEK NYITVA TARTÁSA

Hatkor nyithatnak, szombaton és vasárnap hajnali két óráig lehetnek nyitva hétvégén a szórakozóhelyek az új önkormányzati rendelet szerint. Az alap zárási időpont éjfél, az ettől való eltérést külön kell igényelni. Ennek célja, hogy könnyebb legyen változtatni, amennyiben a vendéglátó-ipari üzletek tulajdonosai/üzemeltetői nem gondoskodnak az érintett lakók nyugalmáról a másnapba nyúló órákban. (Eddig korlátlan volt a nyitva tartás.) Vannak kivételek: zenés-táncos rendezvényre havi egy alkalommal lehet hosszabbítást kérni és a násznépet sem kell hazaküldeni. Mindehhez társul, hogy a teraszon 22 óra után nem lehet zeneszolgáltatás és hangoskodás. (A teraszok zárása a dohányzási szabályok miatt sem megoldható, de jelenleg – járványügyi szabályként - a klímaberendezések se működtethetőek.)

A polgármesteri hatáskörben meghozott, május közepén hatályba lépett veszélyhelyzeti szabályozás feloldását a polgármester egy hétvégényi türelmet kérve, a május 18-i hétre tervezte, de időközben fellángoltak az érzelmek, így a másik fél, azaz egyre több lakó is jelezte, hogyan sérült legalapvetőbb alkotmányos joga, a pihenés. A képviselő-testület ennek hatására úgy foglalt állást, új rendeletet alkot és addig érvényben marad a veszélyhelyzet alatti polgármesteri rendelet.

Alapvetően nem azokkal a szórakozóhelyekkel van gond, ahol a vendégek esznek, isznak, táncolnak, majd hazatérnek. A probléma abból ered, ha az utcán hangoskodnak, végzik szükségleteiket, szemetelnek, ezzel gondot nem a vendéglátósnak, hanem a környezetben élőknek okozva. Ezen segít a hulladékgyűjtési szabály ötven méteren belül.

Nyergesújfalu forgalomtól terhelt, de egyébként legtöbb utcáját tekintve csendes kisváros. Nem bulinegyed és nem turisztikai központ - azokban egyébként szintén alkotják a szigorító rendeleteket. Nálunk a legtöbb szórakozóhely a lakókörnyezetben van. Gyakran idézünk testvérvárosi példát, az van erre a helyzetre is: egy-egy fesztivál után, ami 22-24 órakor bezár, vagy egy átlagos hétvégén, ami az alkalmazottakat foglalkoztató helyeken 22 órakor zár, csak mi, magyarok akarunk még szórakozni. Mert nálunk ilyenkor indul az élet. Megtehetjük, az ipari parkokban kialakított szórakozóhelyeken, ahol már alig lézeng valaki, vagy elmehetünk a sarki afgánhoz vagy törökhöz, ahol már nincs más. A városban élők tudnak aludni, többnyire biztonságban tudják kiskorú gyermekeiket, akik aligha kapnak barátjukon keresztül szeszes italt a kocsmában, ugyanis a németek felelősséget éreznek egymás gyerekeiért is, sőt, ez alapvető kötelességként alkotmányjogi kérdés is.

Esetünkben fokozza az utcai gondokat, hogy cigarettázni vágyó, ráadásul nem teljesen józan vendégek szorulnak az utcára.

Most, ismerve a lakók panaszait és meghallgatva vendéglátós véleményeket, egyelőre alkalmazkodunk a magyar szórakozási igényekhez, bizalmat adva a vendégeknek és a szórakozóhelyeknek. Rajtuk múlik, maradnak-e a jelenlegi időpontok.

Az ellenőrzések számát nyilván növelni kell, ebben nagy köszönet a rendőrségnek és a polgárőrségnek, emellett a kamerarendszer bővítése is szükséges ahhoz, hogy hétfő reggel mindenki örömmel állapítsa meg, a következő hétvégén se kell hazasietni!

A rendelet elolvasható a városi honlapon. (Hivatkozás)

Ide tartozó hír, hogy elmarad az idei fesztiválszezon, minden 500 fő látogatottság feletti, augusztus 15-ig meghirdetett koncertet lemondhatnak a szervezők, így mi is. Új dátumot nem keresünk, mert nem lehet tudni, hogyan alakul szeptemberben a járványhelyzet. Kisebb rendezvények szervezésére készülünk, júliusban autós mozira, majd az új programok előkészítésével foglalkozunk.

Mihelik Magdolna

 ma: 2020. július 10., péntek, Amália napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Nóra és Lili napja lesz.

ugrás a lap tetejére