Háttérkép

Tisztelt Nyergesiek! - Hirdetmény

hTisztelt Nyergesiek!
Kedves Városlakók!

A koronavírus-járvány városunkban is megváltoztatja a mindennapokat.
Holnap orvosok, az idősgondozási központ és más érintett intézmények, szervezetek segítségével összeállítunk egy tájékoztatót, amit a hét végéig mindenkihez eljuttatunk, és a honlapon elérhető lesz.
A szakemberek szerint – bár szeretnénk ellenkezőjét hinni - a vírus előbb-utóbb nálunk is megjelenik. A járvány gyors terjedése egy módon akadályozható meg: az emberi érintkezés minimalizálásával. A védelem kiemelten érvényes a magasabb rizikóval érintett idősekre, krónikus betegekre. Őket, amennyire lehet, el kell szigetelni. Természetesen rájuk és mindenkire vonatkozik az egyéni felelősség: kerüljük a nagyobb társaságokat, a hagyományos üdvözlési formákat, minél távolabb helyezkedjünk el egymástól kisebb társaságokban is, munkahelyeken és közintézményekben. Tudjuk, ez nem minden esetben lehetséges, de törekedjünk erre.
Próbáljuk védeni mindazokat, akik nem hozzátartozóink, de sok emberrel kell kapcsolatba kerülniük foglalkozásukból, hivatásukból adódóan: ne menjünk betegen boltba, az eladók most amúgy nagy terhelésnek vannak kitéve. A közintézmények közül lehetőleg csak a rendelőt látogassuk, oda is csak akkor, ha muszáj. A gyógyszertárból el tudja hozni más is gyógyszerünket. Amennyiben banális betegségünk van (vagy legalábbis ezt gondoljuk), és el kell hagynunk a lakást, utcára lépés előtt vegyünk fel maszkot és tartsunk távolságot. Aki nem gondoskodott időben védőeszközökről (ki tudta, hogy nem lesz), ne essen kétségbe, lassan átengedik a szállítmányokat és megkezdődött hazai, nagy mennyiségek gyártása is. Az önkormányzatnak nincs nagy készlete, de átmenetileg kisegíti az egészségügyben szolgáló orvosokat és más, önkormányzati törvényben meghatározott közfeladatot ellátó intézményeket. Az önkormányzat és intézményei új eszközök beszerzésével, a takarítási rend megváltoztatásával, új megbízásokkal próbál harcolni az épületeken belüli terjedés ellen. Idővel megkezdjük az utcai fertőtlenítéseket (buszvárók, utcabútorok).
Az iskola, a zeneiskola és a pedagógiai szakszolgálat fenntartója az állam: a tankerület teszi meg a szükséges, jogszabályban előírt intézkedéseket és tájékoztatja az intézményeket. Az ő feladatuk a szülők informálása. Holnap már mi is többet tudunk az iskolai élet megváltozásáról.
Az óvodákkal kapcsolatban egyelőre megnézzük, hogy holnap, március 16-án hány gyermek érkezik az intézményekbe. Csak indokolt esetben vigyék óvodába a gyermekeket! Mivel jelentős létszámú kisgyermek esetében nem oldható meg egy-két nap alatt az otthoni felügyelet, nem döntöttünk hétvégén a bölcsőde és óvodák bezárásáról. (A szombati, a régió településeinek képviselőivel tartott fórumon erre az álláspontra jutottunk a polgármesterekkel.) Kérjük a szülőket és a vállalkozásokat, készítsék elő munkahelyi és családi szinten annak lehetőségét, hogy akár a hét közepén bezárhassanak az intézmények. Bármikor megjelenhet a vírus, és nem kizárt, hogy már köztünk van! Ez nem pánikkeltés. Az óvodai ügyelet fogalma pedig csak addig értelmezhető, amíg nem indul el a járvány helyben is.
Azoknak a családoknak, ahol a szülők egészségügyi vagy szociális intézményekben dolgozók, katasztrófavédelmi, rendvédelmi szervnél foglalkoztatottak, mentősök, vagy más módon kötelesek részt venni munkájukból adódóan a járvány leküzdésében, igény esetén gyermekfelügyeletet szervezünk.
A kormányablakot személyesen csak kivételes esetekben, előzetes bejelentkezéssel látogassák. A most lejáró okmányok érvényessége a veszélyhelyzet lejártát követő 15 napig meghosszabbodott.
A polgármesteri hivatal 2020. március 18-ától nem tart ügyfélfogadást, ez alól az anyakönyvi ügyintézés kivétel. A járványhelyzet miatt szóba kerülhet az otthoni munkavégzés a polgári védelmi feladatokban nem érintett köztisztviselők esetében.
Mindkét hivatal esetében az elektronikus utat javasoljuk.
A rendelőintézetben különösen ügyeljenek a távolságra.
A fogászati alapellátás a rendelőben szünetel.
A szakorvosi ellátásokra különösen indokolt esetben menjenek.
Az uszoda kedden bezár.
A védőnői szolgálat a halaszthatatlan feladatokat látja el.
A mozi március 16-ától nem üzemel, a művelődési központ épületei keddtől bezárnak.
Az iskolai étkeztetéssel kapcsolatban: hétfőn nincs iskola, ez előre tervezett volt. A hétvégi váratlan fordulat miatt keddre és szerdára rendelünk (dobozban) bizonyos mennyiségű ételt, csütörtökön csak a szülő/gondviselő jelzésére szállíttatunk az étkezőkbe. Kedden 16 óráig jelezhetik a csütörtöki igényeket. A bajóti tanulók a bajóti ÖNO-ban vehetik át a csomagokat. Mindenhol megfelelő távolság tartásával. Az átvétel idejéről külön rendelkezünk.
Több rendezvényt törölnek, vagy halasztanak el civil szervezetek, önkormányzati intézmények, valamint a polgármesteri hivatal. Ez bizonyos látogatószám felett jogszabályi rendelkezés alapján történik. Mivel a Nyerges 8/20/40 teljesítménytúra mellett (ez várhatóan szeptemberre kerül át) nincsenek ezer fő feletti nagyrendezvényeink ebben az időszakban, inkább a járvány megelőzését, időbeliségét próbáljuk befolyásolni. Sok civil szervezet, kör jelezte, hogy mostantól alkalmai elmaradnak, vagy zártkörűek lesznek. Erről az érintett tagoknak tudomásuk van, így nem közöljük fel a napról-napra bővülő listát. Köszönjük, hogy a szervezők, civil vezetők – annak ellenére, hogy sok önkéntes munkájuk van egy-egy program szervezésében - felelősségteljesen döntöttek.
Eddig nem volt hasonló helyzet, nem tudjuk, mi vár ránk, de egy 7000 feletti lakosságszámú településen valószínűleg csak a magányos, magukról gondoskodni képtelen idősek és súlyos betegek ellátását tudjuk felvállalni.  A polgármesteri hivatalban működő polgári védelmi szervezet feladatai napról-napra szaporodnak, adminisztratív és egyéb területen. Növekedni fog a karanténban általunk ellátottak száma. (Jelenleg egy fő van karanténban, aki az olasz határról fuvarozott. Megfigyelés alatt van, minden onnan érkezőre vonatkozik a szabály. Ma személyesen is beszéltem vele.) A karitatív szervezetek tagjai jellemzően a veszélyeztetett korosztályt képviselik, ráadásul az önkéntes kedv és az egészséges segítők száma is csökken a járvány terjedésével. Az ellátásra szoruló idősek alapvetően az idősgondozási központ által ellátotti körbe tartoznak (házi segítségnyújtás). Indokolt esetben a Városháza elérhetőségein jelentkezzenek be azok, akik a kijárás veszélye miatt nem tudnak magukról, távol élő hozzátartozójukról gondoskodni.
Sajnos csökkenteni kell az unoka-nagyszülő érintkezéseket, ha a nagyszülő beteg, vagy/és idős. Nem ajánlott a 70 év körülieket felügyelettel megbízni, és arra is gondoljunk, hogy az azbesztózissal érintetteknek különösen vigyázniuk kell.
Tehát, mindenkitől átgondolt cselekvést, a napi rutin átszervezését, kényelmetlenségek és eddig nem ismert terhek viselését igényli az új helyzet.
Minden fiatalabb kötelessége, hogy családon és a tágabb közösségen belül fokozottan segítse és óvja az időseket és a betegeket! Talán a szomorú jelen mellett a jövőre nézve esélyünk van pozitív hatásra is. Ezekben a hetekben - a járványügy előrejelzése szerint hónapokban - megtanulhatjuk, miként lehet egymást ilyen helyzetben védeni, segíteni. Itt, Nyergesújfalun. Városunkban, családunkban, baráti körünkben, civil szervezeteinkben, egyházainkban, mindenhol.
Vigyázzunk egymásra, segítsük egymást, hogy minél gyorsabban és veszteségek nélkül tudjuk legyőzni ezt a helyzetet!
Üdvözlettel:

Mihelik Magdolna
polgármester

 ma: 2020. április 10., péntek, Zsolt napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Leó és Szaniszló napja lesz.

ugrás a lap tetejére